IV. Oktatás-Informatikai Konferencia

2012. február 3-4. A IV. Oktatás-Informatikai Konferencia két napja az ELTE PPK-n.
A két nap gyorsan elszaladt, pénteken, a plenáris előadásokat követően egyszer csak azt láttam,  hogy háromnegyed öt van 🙂 Számos érdekes szakmai diskurzust hallottam, kutatási beszámolókat, innovatív projektötleteket, és új kezdeményezéseket ismertem meg.

A kiemelkedő előadások közül is kiemelve néhányat 🙂 – az általam offline követett előadások  (online még nem pótoltam mindet) közül – megemlítem az előadó stílusa és az előadás témája miatt Gáspár Attila: Infografikák az oktatás és oktatáskutatás szolgálatában c. bemutatóját. Jó volt hallani azt az elköteleződést és szakmai rajongást, melyet Attila az OFI Infografikáival kapcsolatban tanúsított. Azt gondolom, hogy az előadást hallgatók közül mindenki kedvet kapott az infografikák szerkesztéséhez. 🙂

Elfogultság nélkül nehéz az előadásokról írni, de mindenképpen megemlítem kollégáim Second Life előadásait (Szabó Mónika, Virányi Anita: Oktatás és közösség virtuális környezetben – Virtuális Tréning módszertani tapasztalatok; Ollé János: Térészlelés virtuális és integrált valós-virtuális oktatási környezetben). Ezek a bemutatók újszerű, itthon keveset kutatott területet mutattak be az érdeklődők számára.

Nagyon tetszett és szakmailag követendő példának tartom Molnár Gyöngyvér plenáris előadását (Számítógépes játékokba ágyazott innovatív mérés-értékelési technológiák), mert innovatív, érdekes, tudományos előadást hallottunk.

És ha továbbiakat is lehet említeni (nehéz helyzetben van a zsűri :)), akkor Kristóf Zsolt:  Felsőoktatásban alkalmazott Sloodle eszközrendszer használati tapasztalatai – Egy saját eszköz bemutatása c. elődására szavaznék.

Magával ragadott szombat reggel Turcsányi Márta: MAR az ELTE IK-n is c. 40 perces plenáris előadása. Márta előadásában az ELTE IK digitális szőlőfürtjéből csipegethettünk. 🙂

Az előadások utólag is megtekinthetőek online, illetve pihenésképpen, a vizuális élmény kedvéért álljon itt a két nap online fényképalbuma.

A szombati napon két előadás keretében a pedagógusszerepet és pedagógusképet jártam körül egy elméleti és egy gyakorlati előadás keretében.

A következő hétvége programja: Digitális Nemzedék Konferencia. Nagy izgalommal nézünk elébe! 🙂

 

Online magánügyek

A napokban egy beszélgetés arról szólt, hogy a Facebookon is egyre jobban terjednek az értelmetlennek tűnő tartalmak, burjánzanak az önfeltáró állapotmegosztások, a kutyák és macskák megsegítését célzó felhívások. Elgondolkodtam, hogy mi az oka a Facebook – a beszélgetőtársak szavaival élve – wiwesedésének…
A Facebookon az értelmiségi szerep megkívánja, hogy szakmai, hiteles és megbízható tartalmakat, vagy saját, szakmánkhoz, hivatásunkhoz fűződő gondolatokat is megosszunk. Sokan nem is gondolnak arra, hogy az oktatási intézmény falain belül felépített pedagógusképen milyen csorba eshet az online tartalmak közlésekor.
Több hallgatóm mondta már, hogy túl szakmai a Facebook-profilom, és nem engedek betekintést a személyes életembe. Valóban keveset engedek, igyekszem nagyon figyelni arra, hogy megfelelő körökkel megfelelő információkat osszak meg. Természetesen akár pedagógusként is van lehetőségünk arra, hogy magánjellegű tartalmakat is közöljünk, de akkor minden esetben érdemes többször is végiggondolni, hogy kikhez fog eljutni az üzenetünk, és az milyen hatással lesz a befogadókra.

A TanárBlog egyik bejegyzése egy webes naplóról szól. Ellátogattam az oldalra, ahol ezt a felhívást láttam:

Lehetséges, hogy akik túl sok önfeltáró, személyes bejegyzést osztanak meg publikusan, számukra ezt a szolgáltatást lenne célszerűbb használni…

Gondolatok a pedagógusszerep fogalomtérképéről

2011 decemberében egy online gondolattérkép keretében, lelkes közreműködők segítségével körbejártuk a pedagógusszerephez kapcsolódó fontosabb fogalmakat. A szerkesztőknek és érdeklődőknek ezúton is köszönöm a részvételt és a figyelmet.

A gondolattérkép statisztikája és tartalma az alábbiak szerint alakul: a térképet 69-en kedvelték (Facebook-like), és ennél jóval többen (242-en) tekintették meg a MindMeister oldalán. Az első szerkesztés december 5-én, az utolsó december 19-én történt. Összesen 10 szerkesztője volt a térképnek, köztük egyetemi hallgatók, középiskolai tanárok, doktorandusz hallgatók is bővítették a gondolatokat.
A kollaboratív tartalomszerkesztés eredményeként 17 nagyobb gondolatkör született, melyek alá összesen 205 szó sorolható.
A főbb (legtöbb szót magába foglaló) gondolatok az alábbiak voltak: “Egy jó tanár tulajdonságai”, “Kompetencia”, “Munka, szakmai továbbképzések”.
Vélhetően befolyásolta a gondolatok születését és alakulását, hogy online eszközök segítségével kelt életre és terjedt a térkép, így nem meglepő, hogy helyet kaptak a web2.0 és online eszközök használatához kapcsolódó feladatok és fogalmak is. Több kérdésben elkülönült az offline és online lehetőségek köre. Örömöt jelent, hogy nem negatív a térkép hangulata, nem jelentek meg politikai szálak, hanem valóban egy hólabda-módszerrel terjesztett ötletroham jelenik meg itt.  A fogalmakat természetesen tovább lehet bővíteni, vagy éppen szűkíteni pl. az információs társadalomban megjelenő pedagógus feladataira és lehetőségeire, de ez már egy következő ötlet 🙂

Az online gondolattérkép címkefelhője 🙂

A web2.0 világában megjelenő pedagógusszereppel – egyik altémájaként – 2012 februárjában két konferencia is foglalkozik majd (IV. Oktatás-Informatikai Konferencia, Digitális Nemzedék Konferencia 2012). Mindkettőre szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Pedagógusszerep – gondolattérkép

Érdekes, decemberi kísérletként egy üres gondolattérképet teszek elérhetővé, amelyet bárki szerkeszthet. Kíváncsi vagyok, hogy a pedagógusszereppel kapcsolatban kinek milyen társítható fogalmai vannak. Szerkesszük együtt, és figyeljük a változást, a különböző gondolatok megjelenését! A térkép december 31-ig szerkeszthető, 2012. januárban egy összegző blogbejegyzést írok az eredményekről.

Fizibusz és Fizibox

A mai napon részt vettem a XII. eLearning Fórumon. Sok előadást hallottam és láttam, de ezek közül most egyet szeretnék kiemelni. Azért ezt az egyet, mert az előadás során végig úgy éreztem, hogy minél több ilyen projektre és pedagógusra lenne szükség.

Az előadás során megismerhettük az Energia Suli programot. Az oldalon található információk alapján a program célja, hogy támogassák a pedagógusok munkáját. A program szervezőinek küldetése, hogy “a környezetismeret és fizikaórák kereteiben maradva, de kicsit másképp, rendhagyó módon mutassák be az energetika, a környezettudatos energiafelhasználás, az energiatakarékosság témaköreit”.
Azt gondolom, hogy a program célja, a szervezők küldetése példaértékű, és valóban érdemi segítség lehet a pedagógusok számára.

A korábbi években az Energia Suli program részeként a csoport már ismertté tette a Fizibuszt. A Fizibusz egy, az ELMŰ-ÉMÁSZ által biztosított ingyenes ismeretterjesztő-program, amely során fizikatanárok látványosan és izgalmasan vezetik be a gyerekeket a fizika, azon belül is az energia világába.
A Fizibusz egy olyan átalakított mikrobusz, amelynek fedélzetén számos fizikatanítást segítő, szemléltető eszköz található. A program számos előnye közül kiemelhetjük, hogy az ország bármely pontján működő általános iskola ingyenesen jelentkezhet a bemutatóra a program honlapján.

Az Energia Suli program részeként idén az ELMŰ-ÉMÁSZ tanulmányi versenyt hirdet az általános iskolák számára, melynek keretében értékes nyereményekre tehetnek szert a résztvevő iskolák és diákjaik. Az értékes nyereményt egy olyan eszköztár jelenti, amelyet a fizika tanításához használhatnak a pedagógusok. A jól használható eszközgyűjtemény neve Fizibox. Az eszköztár megálmodói az alábbi videóban bemutatják, hogy milyen kísérleteket lehet végezni az általuk kínált eszközökkel.

Az előadó azt kérte, hogy ma elalvás előtt mindenki nézze meg az oldalukat, aki hallotta az előadást.  Én ezt megtettem, sőt… kicsit talán többet is nézelődtem az oldalon 🙂
Diákoknak és pedagógusoknak egyaránt ajánlom az Energia Suli program megismerését.