A “Modern eszközök a pedagógiában” című kurzusom idén 7 nappali csoport számára lett meghirdetve. A félév elején igazi kihívást jelentett, hogy a hét párhuzamos csoportot jól tanítsam, és mindenki (hallgatók és oktató) számára is érdekes legyen minden óra.
Ebben a félévben először – a félévi részfeladatok között – a hallgatóknak mikrotanításokkal kell készülniük egy-egy IKT-s vagy web2.0-ás eszköz/szolgáltatás felhasználásával, a saját szaktárgyukhoz kapcsolódóan. A mikrotanításokhoz módszertani alapot jelent a Raabe Kiadó gondozásában megjelent “MódszerLesen” című kiadványsorozat, amely különböző webes szolgáltatások pedagógiai alkalmazhatóságát mutatja be.
A mikrotanításokat megelőzően egy héttel egy óravázlatot várunk a hallgatóktól, amely – időben elküldött terv – biztosíthatja a mikrotanítás megfelelő színvonalát, hiszen erre az oktatók visszajelzést írnak, szükség esetén még módosítható a kialakított tartalom.
A 20-25 perces tanítások közül eddig már 55 lezajlott. 🙂 A tervezés/kivitelezés/megvalósítás között nagy eltérések vannak, de alapvetően interaktív, figyelemfelkeltő és érdekes a hallgatói munkák nagy része. Mivel különböző szakos hallgatókkal dolgozunk együtt minden csoportban, így érdekesen váltják egymást a biológia-történelem-matematika-magyar… szakokhoz tartozó órarészletek. Ezek az alkalmak nekem is mindig maradandó élményt jelentenek, és igyekszem minden órán részletes visszajelzéseket adni a hallgatóknak. Az értékeléseket most visszaolvasva bízom abban, hogy ez a feladat a hallgatók többségének lényeges és hasznos tevékenységet jelent.
A mikrotanítások kapcsán a félév elején felajánlottuk, hogy kérésre videóval rögzítjük azokat, illetve a még bátrabbak 🙂 online közvetítést is kérhetnek.
Az 55 mikrotanító közül eddig, ezen a héten, egy hallgató élt a videós rögzítés lehetőségével.
Ezúton is köszönöm a sok-sok színvonalas, jól tervezett órarészletet, és a soron következő hallgatóknak pedig jó ötleteket kívánok! 🙂
Címke archívum: hallgatók
Office tudásszint-mérő
Az elsőéves pedagógia szakos hallgatók egyik kötelező feladata, hogy megfeleljenek az Office szintfelmérőn. Az Office szintfelmérő 1 Excel, 1 Word és 1 PPT feladatból áll. A félév során nem foglalkozunk közösen ezekkel a tartalmakkal, de úgy látjuk jónak, hogy a hallgatók ne végezhessék el úgy a “Bevezetés az infokommunikációs technológiákba” című kurzust, hogy nem tudnak dinamikus tartalomjegyzéket vagy diagramot létrehozni az Officeban. Ez a feladat többeket megmosolyogtat, azt gondolhatjuk, hogy ezt könnyen teljesítik a hallgatók, hiszen a “vérükben van a számítógép-használat”. Az eredmények mást mutatnak. A feladatok megoldásakor minden esetben sokkal jobban sikerültek a megjelenítéssel és formázással kapcsolatos részfeladatok, mint a program tárgyi tudást is igénylő használata. A megjelenés, a tartalomjegyzék képe a hallgatók fejében van, és többször ezt vizuálisan meg is jelenítik a dokumentumban, de nem a helyes módszerrel, stílusokkal és címsorok használatával érnek el ide. Megdöbbentően kreatív és ötletes megoldásokat láttam.
A felmérők javítása közben azon gondolkodtam, hogy vajon az IKT-eszközök használatának mi a Maslow-piramisa. Ez nem egy költői kérdés, hasonló témában már elérhetőek ilyen ábrák.
2011/őszi félév
…A Tanárok Kertjében ott áll a terebélyes digitális gyümölcsfa. A kihívást az jelenti, hogy már a szüretelés előtt célszerű tudni, hogy mi készül majd a begyűjtött gyümölcsökből, és ki mikor fogyaszthatja el azokat…
Ezen a héten elkezdődött a 2011-es őszi félév. Van egy elsőéves, pedagógia szakos csoportom, egy tanári MA, nappali, egy levelező, egy oktatói és egy mentorcsoportom.
Vannak olyan órák, amit Szilvivel párhuzamosan tartunk, két külön csoportban, és van közös óránk is. Ebben a félévben nagyon sokszínű és eltérő csoportokat taníthatok, ez kihívást és jó feladatot jelent. A kurzusok során vannak olyan alapelvek, amelyek minden órát meghatároznak, de alkalmazkodva a csoportok sajátosságaihoz, más és más módon gyűjtjük és dolgozzuk fel az információkat.
Az első évfolyam hallgatói számára létrehoztunk egy évfolyam-blogot, ahol a blog fiókjaiban már témafelvetések várják a szerzőket. A szorgalmi időszak alatt minden héten 1-1 témát járunk majd körül a hallgatókkal. A blog egyelőre zárt, a bejegyzéseket olvasni csak az írók tudják.
Az előadásokhoz készültek prezik, eLearninges felületek, oktatóvideók, interaktív tevékenységmodulok, megosztott jegyzetek, könyvjelzők és fogalomtérképek. Felkészülve várunk minden órát 🙂
Az értékelés értéke 2.0
Az előző bejegyzésemet olvassák olyan emberek is, akikről nem tudtam 🙂 Ennek megörültem. Egy volt hallgatóm írt a bejegyzést követően, hogy most jutott eszébe, hogy ő is kéri szépen az értékelést. 🙂 Összehangoltan dolgozunk a kollégákkal, hogy kimazsolázzuk a rendszerből ezeket az értékeléseket, és folyamatosan küldöm azokat a jelentkező hallgatóknak. Remélem, az idei félévben elég hangsúlyosan fogom elmondani, hogy mentse el mindenki a saját értékelését, amennyiben szüksége van rá.
Egy értékelés értéke
A tanári MA szakos hallgatók tanításakor, az elmúlt félévben nagyon figyeltem arra, hogy részletes, személyre szóló visszajelzéseket írjak a féléves munkájukról. Sok feladatot kell megoldani a “Modern eszközök a pedagógiában” című kurzuson, és azt éreztem, hogy a félév végi érdemjegy mellett ez motiválja majd őket, ha tudják, hogy hosszabb szöveges értékelést is kapnak. Nagyon sok szép és értékes, közoktatásban jól használható tananyag született az elmúlt félévben. (Idén nincsen levelező csoportom, csak nappali, és ott is színvonalas, értékes gyűjtemények alakulnak.) Folytatás