Ezzel a címmel rendezett konferenciát 2011. április 16-án a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium. A konferencia helyszíne a PPKE JÁK volt. Egy szombati napon megtelt az egyetem II. János Pál terme, és tartalmas, érdekes napot töltöttek együtt a tanárképzéssel foglalkozó, és az aziránt érdeklődő kollégák. A szimpózium szakmai fővédnöke Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár asszony volt, egyházi fővédnöke pedig Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.

A szakmai napot Kiss Ulrich, a PPKE rektora nyitotta meg, majd plenáris előadások keretében hallottunk a magyar ifjúság helyzetéről Déri Andrástól. Az előadó az ifjúságkutatások mellett foglalkozik az online közösségek fejlődésével, és alakulásával is, bár ebben az előadásban csak részben tért ki az online közösségek fiatalokra tett hatására. Elhangzott, hogy a 15-29 évesek 60%-a napi rendszerességgel netezik, amely adat kapcsán újra eszembe jutott a formális-informális-nonformális oktatási lehetőségek hármasa.

Déri Andrást Klinghammer István, az ELTE volt rektora követte, aki előadásában feltette azt a kérdést, hogy “kell-e nekünk iskolarendszer?”. Gondolatait hallgatva eszembe jutottak Perjés tanár úr szavai, mert a legutóbbi doktori óránkon arról is beszéltünk, hogy az iskolában sok olyan -a diákok által nem kért- szolgáltatással is találkoznak a gyerekek, amelyek hasznosak lehetnek számukra. A kínálatot összeállítók nem titkolt szándéka, hogy remélik, hogy egy-két lehetőség megtetszik nekik, s ezzel majd bővül a tarsolyuk az iskola kapuin kilépve. Klinghammer István idézte Pázmányt, Platónt, Eötvöst és Karácsonyt, mely gondolatok mind-mind egybecsengtek abból a szempontból, hogy a tanárságot mesterségként határozták meg. “Azt a tanítót böcsüli nagyra Isten, aki cselekeszi, amit tanít, és mind nyelvét, mind pennáját szíve gyökerének téntájába mártván, úgy szól, amint szíve járása vagyon.” Közösen gondolkodtunk arról a kérdésről, hogy vajon lehet-e magánember a tanár, vagy pedig minden mozzanatában meg kell, hogy jelenjen a tanári mesterség.

Klinghammer István előadását Kerpen Gáboré követte, aki a pedagógus életpálya-modellről beszélt. Körbejártuk azt a kérdést, hogy ma Magyarországon büszke-e egy pedagógus arra, hogy pedagógus, illetve a pedagógus anyagi és életviteli megbecsülésére tért ki az előadó.

A plenáris előadásokat szakmai műhelyek követték, amelyek közül én Ritoók Magda tanárnőék csoportjához csatlakoztam. Ebben a műhelyben a “Pszichológust az iskolába!” címmel beszélgettünk az iskolapszichológusok helyzetéről és feladatairól. Közös igényként fogalmazódott meg a csoportban, hogy -a felsőoktatáshoz hasonlóan- a közoktatásban is be kellene vezetni az alkotói szabadságot, hiszen ezzel elkerülhetnénk a kiégést a pedagógusok körében. Sok személyes példán és gyakorlaton keresztül beszélgettünk arról, hogy egy iskolában nem csupán a diákoknak, de a pedagógusoknak is nagy segítség lehet, ha dolgozik iskolapszichológus a közvetlen környezetükben, azonban a törvényi szabályozás nem írja elő, hogy ez kötelezően betöltendő munkakör legyen egy iskolában.

A műhely után két újabb plenáris előadás keretében az egyházi oktatás, valamint a szakkollégiumok helyzete került középpontba, majd a nap záró kerekasztal-beszélgetésén Pokorni Zoltán, Bajzák Erzsébet, Kiss Ulrich, Szörényi Zoltán és Setényi János összegezték a nap folyamán felmerülő legfontosabb kérdéseket.

Számomra nagyon tartalmas és érdekes volt ez a nap, mert szakmai, minőségi párbeszéd zajlott a tanárképzés kérdéseiről.