Dekoráció

Az óvodában a falakon szép, színes képek voltak, a polcokon játékok, az ajtó fölött óra, a padlón növények.
Az alsó tagozatban a falakon az ABC, különböző színű és méretű táblázatok, óra, a szorzótábla, a Himnusz volt felfüggesztve, a padlón növények.
A felső tagozatban a falakon térképek, kronológiák, a Himnusz és a Szózat.
A gimnáziumban a falon egy óra, a címer és házirend.
Egyetemen a falon óra és egy lyuk volt.

Terike Néni

Terike néni emberemlékezet óta napközis csoportokban vigyázott a gyerekekre. Mindennap fehér blúzban jött és fekete szövetszoknyában. Segített a házi feladatok megoldásában, színezőt adott, ha már nem volt több megoldandó matekpélda, és délután négy órakor kiosztotta az uzsonnát. Repetázni  is lehetett, az első padsor bal oldali asztaláról. Terike néni mindig késő estig maradt az iskolában, mert amikor már minden tanító hazament, ő megvárta a diákok szüleit, akik csak este, későn érkeztek a gyerekekért. Terike néni délután hat óra után énekelt a gyerekeknek. És mindig mosolygott.

A négyszögletű kerek erdő fekete pedagógiája

Lelkes Diák tanulási motivációja szempontjából több kisebb és egy nagy, meghatározó élményre tekinthet vissza.
Az általános iskolába kerülve nagyon szeretett tanulni, jól emlékszik azokra az első sikerélményekre, melyek az írás tanulásakor érték. Emlékszik annak a füzetnek a borítójára, amelyben a legtöbb piros pontja gyűlt össze. Nagyon szerette tanító nénijét, és úgy érezte, hogy ő is szereti Lelkes Diákot – ez biztonságot adott neki.
Lelkes Diák
kedvenc tantárgya az olvasás és az írás volt alsó tagozatban is, és ezt felsőben is „vitte tovább” magával.
Az iskolában minden évben megrendezésre kerültek az Iskolai Művészeti Napok, amelynek keretében minden osztály tánccal, előadással, énekkel, tornával, rajzzal készült. A negyedik osztályban ezen művészeti napok keretében Lelkes Diákék osztályának egy csoportja Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő című meséjét dolgozta fel. Azelőtt nem ismerte a mesét, de emlékszik, hogy a foglalkozások során megkedvelte azt. Voltak kedvenc szereplői, akiknek szívesen bújt volna a bőrébe az előadásra készülve, de természetesen minden tanuló egy szereplőt játszhatott csak el.
Lelkes Diák Dömdödöm szerepét kapta. Nagyon komolyan vette a feladatát, és minden egyes próbánál izgulva készült arra, hogy – osztálytársai hosszabb és összefüggő beszéde után – mikor jön az ő szerepe, és mikor mondhatja különböző hangsúlyokkal, hogy „döm-dödöm”.
Érezte, hogy Mamintinak, Bruckner Szigfridnek, Ló Szerafinnak… öltözött barátai több szöveget tanultak meg, de ő ezt magában azzal ellensúlyozta, hogy megtanulta az ő részüket is, hogy tudja, ő mikor következik majd. A nagymamája nagyon szép, barna mackójelmezt varrt neki; úgy emlékszik, hogy mindenki mást csak kifestettek a szülei, és a szerepének megfelelő színű ruhákat adták rá, míg egyedül neki jelmeze is volt.
Az előadásra való készülést és a próbákat is nagyon élvezte, és várta az előadás napját. Ági néni (a drámatanár, aki az előadásra felkészítette őket) minden próba után megdicsérte Lelkes Diákot. Akkor nem is gondolta, hogy az ő szerepe könnyebb, mint amilyen az osztálytársaié volt. Az előadás napján nagy izgalommal készültek mindannyian, és Lelkes Diák úgy emlékszik, hogy Ági néni nagyon elégedett volt, még süteményezni is elvitte őket – jutalomból.
Felső tagozatba kerülve új osztályfőnököt kaptak – Kriszta néni személyében. A fiatal, kedves, vékony tanárnő magyar nyelv és irodalom, illetve történelem szakos volt. Továbbra is a magyar tantárgy volt a kedvence, de nem mondhatja, hogy a teljesítménye javult. Tanulni nem szeretett, de egyre inkább úgy érezte, hogy meg kell felelnie az elvárásoknak, és tudta, hogy a szülei, nagyszülei akkor vidámabbak, ha jó jegyeket visz haza.
Elérkeztek a Himnusz tanulásához, és több órás műelemzés és beszélgetés után kívülről kellett tudniuk a művet. Közösen is felelhettek, de voltak olyan diákok, akiket Kriszta néni egyenként kérdezett. Lelkes Diák ilyen diák volt, egyedül szavalt az osztály előtt. A feleléskor Kriszta néni nagyon megdicsérte, ötöst kapott, és azt mondta az osztálynak, hogy példát lehet róla venni, mindenkinek így kellene szavalnia, szépen hangsúlyozva. Aznap örömmel ment haza, és újságolta otthon a sikerét.
Néhány nappal később az iskola folyosóján Lelkes Diák meghallotta, hogy Ági néni (alsós drámatanár, aki Dömdödömöt varázsolt belőle) és Kriszta néni beszélgettek. Egy lépcsőfordulóban álltak, és Kriszta néni mesélte, hogy Lelkes Diák milyen ügyesen felelt a Himnuszból. Nagyon örült, hogy titokban meghallotta ezt a dicséretet, és tovább maradt, hogy hallja, hogy még mit mondanak róla. Ági néni csodálkozott, és azt mondta, hogy ha ezt tudja, hogy  Lelkes Diák képes megtanulni a Himnuszt, akkor nem Dömdödöm szerepét adja neki egy évvel korábban, hiszen emlékszik arra, hogy Lelkes Diák szívesen lett volna a kicsi zöld tündér, de ő nem bízott benne, hogy képes megtanulni a szöveget. Lelkes Diák ekkor sírva fakadt, és beszaladt a terembe. Egy világ omlott össze benne. Annyira komolyan vette Dömdödöm szerepét, és egy percig sem gondolta, hogy ez könnyebb, gyengébb lenne, mint az osztálytársai feladata. Aznap nem szólalt meg többet, nem mesélte el, hogy miért sír. Otthon sem beszélt a történtekről, de nagyon sokáig gondolkodott, és magában újrahallgatta a folyosói beszélgetést. Érezte, hogy Ági néni butának tartotta, és nem gondolta, hogy ő tud jól tanulni. Ezt a napot követően ellenszenvet és haragot érzett Ági nénivel szemben, de sosem mondta el ennek az okát – talán sejthette…
Lelkes Diák
elhatározta, hogy soha többet nem hagyja, hogy róla bárki azt gondolja, hogy nem képes valamire, és elkezdett nagyon szorgalmasan tanulni. Minden tantárgyat ugyanolyan kitartóan tanult – függetlenül attól, hogy szerette-e vagy sem. A családban azt mondták, hogy örülnek, hogy a felső tagozatot már jól végzi, mert ez a teljesítmény beszámít a továbbtanulási eredményekbe is. Folyamatos pozitív visszajelzést kapott a tanáraitól is, és a családtól is. Az osztályban a gyengébben teljesítő tanulók közül a legjobbak közé került, és hatodik, hetedik osztályban megnyerte a kerületi irodalom versenyt és a helyesírási versenyt is. Az iskolai versíró versenyre is pályázott, és  elkezdett novellákat írni… Sosem beszélt arról, hogy mi az oka a kitartó tanulásnak, mert el szerette volna felejteni, hogy őt egyszer valaki butának tartotta… Egy idő után természetes volt, hogy jól tanul, és már az volt szokatlan, ha egy dolgozata négyes lett.
Gimnáziumba kerülve már válogatottan fordított időt és energiát a különböző tantárgyakra, de összességében jó tanuló volt. Az első osztálytól kezdve magyar szakra készült, és az érettségit követően oda felvételizett. Az egyetemi tanulmányai során újra visszakapta azt az érzést, hogy „tanulni jó”, és kialakultak ismét olyan területek, amelyek számára érdekesebbek voltak, és jobban tetszettek. A szülei egyre azt mondogatták, hogy nem baj, ha egyetemen nem ötös egy tanegység, mert nem lehet mindig a maximumra törekedni. Lelkes Diák azonban ekkor már kitartott a jó teljesítmény mellett, és kezdett kialakulni a saját célja a tanuláshoz kapcsolódóan.
Lelkes Diák
szeret tanulni, és szereti a kihívást jelentő feladatokat. Szereti, ha elismerik a tudását, és jó érzés, ha nem gondolják, hogy buta
…de szereti a magában élő Dömdödömöt is, mert csak ő tudja, hogy belőle lett az Lelkes Diák, aki most a tanításra készül…

Higítatlan Pedagógiai Élmények

A mai napban az Oktató számára sűrűsödött minden olyan tevékenység, hallgatócsoport, érzés, vélemény, ami más esetben egy félév alatt gyűlik tapasztalattá. Halmozódtak a kihívások (problémák?), a pozitív visszajelzések, a remények, az elvárások az Oktató és a Hallgatók részéről egyaránt.
Az Oktató találkozott idős, nyitott, motivált Hallgatóval és Kollégával, fiatal, elzárkózó, passzív Hallgatóval, destruktív és konstruktív kritikával és mosolygó, csillogó szempárokkal egyaránt.
Nyugalomra volt szükség, amikor a Hallgató a tanegységhez kapcsolódó szakkifejezéseket oda nem illő jelzővel látta el.
Örömöt jelentett, amikor a Hallgatók társaik jó tapasztalatait mesélték el egy kurzus kapcsán, és jó érzés volt olyan Hallgatókkal találkozni, akik a saját hiányosságaikat fejlesztendő területként rajzolták fel.
Optimizmust jelentett, amikor Gyakorló Pedagógusok gondolkodni kezdtek a tanári kompetenciákról, a saját szakmai tevékenységükhöz kapcsolódóan.
Higgadtságra volt szükség, amikor az Oktató egy Hallgató szerint nem gondolhatta (volna) komolyan, hogy 3 (!) kötelező szakirodalmat is megjelöl egy levelező kurzus keretében. A kötelező szakirodalom ti. a férj, feleség, gyermek, család, munka és (!) más kurzusok elől veszi el az időt.
Megdöbbenést váltott ki, hogy a Tanulók olykor “külső körülményt” jelentenek a tanítási folyamatban.
Nehéz volt minden hangot meghallani, és még nehezebb mindenre reflektálni, hogy ne maradjanak elvarratlan szálak.
Az Oktató 11 órában tanított, tanult, segített, válaszolt, kérdezett, kialakított, felvázolt, támogatott, irányt mutatott, kommunikált.
Az Oktató elfáradt, de bizakodó, mert reméli, hogy csak így érdemes…

Aranyhalat ajándékba!

Angolórák után Kati Néni többször süteményezésre hívta a tanulóit. A nyolcéves diákok nagyon szerettek Kati nénihez menni, ismerték a kutyáját és az aranyhalait, a kerti tavacskában. Egy napon azt mondta Kati néni, hogy az év végén, a legügyesebb diák egy aranyhalat kifoghat a tóból, ami majd segíti őt a harmadik osztályban, ha nagyon sok és nehéz tanulnivalója lesz.
A diákok az aranyhaltól csodát vártak, és annyit tanultak, hogy mára megnyitották világhírű fordító-és tolmácsközpontjukat, az “Aranyhal Akadémiát”.