Az elsőéves pedagógia szakos hallgatók egyik kötelező feladata, hogy megfeleljenek az Office szintfelmérőn. Az Office szintfelmérő 1 Excel, 1 Word és 1 PPT feladatból áll. A félév során nem foglalkozunk közösen ezekkel a tartalmakkal, de úgy látjuk jónak, hogy a hallgatók ne végezhessék el úgy a “Bevezetés az infokommunikációs technológiákba” című kurzust, hogy nem tudnak dinamikus tartalomjegyzéket vagy diagramot létrehozni az Officeban. Ez a feladat többeket megmosolyogtat, azt gondolhatjuk, hogy ezt könnyen teljesítik a hallgatók, hiszen a “vérükben van a számítógép-használat”. Az eredmények mást mutatnak. A feladatok megoldásakor minden esetben sokkal jobban sikerültek a megjelenítéssel és formázással kapcsolatos részfeladatok, mint a program tárgyi tudást is igénylő használata. A megjelenés, a tartalomjegyzék képe a hallgatók fejében van, és többször ezt vizuálisan meg is jelenítik a dokumentumban, de nem a helyes módszerrel, stílusokkal és címsorok használatával érnek el ide. Megdöbbentően kreatív és ötletes megoldásokat láttam.
A felmérők javítása közben azon gondolkodtam, hogy vajon az IKT-eszközök használatának mi a Maslow-piramisa. Ez nem egy költői kérdés, hasonló témában már elérhetőek ilyen ábrák.