Gondolatok a pedagógusszerep fogalomtérképéről

2011 decemberében egy online gondolattérkép keretében, lelkes közreműködők segítségével körbejártuk a pedagógusszerephez kapcsolódó fontosabb fogalmakat. A szerkesztőknek és érdeklődőknek ezúton is köszönöm a részvételt és a figyelmet.

A gondolattérkép statisztikája és tartalma az alábbiak szerint alakul: a térképet 69-en kedvelték (Facebook-like), és ennél jóval többen (242-en) tekintették meg a MindMeister oldalán. Az első szerkesztés december 5-én, az utolsó december 19-én történt. Összesen 10 szerkesztője volt a térképnek, köztük egyetemi hallgatók, középiskolai tanárok, doktorandusz hallgatók is bővítették a gondolatokat.
A kollaboratív tartalomszerkesztés eredményeként 17 nagyobb gondolatkör született, melyek alá összesen 205 szó sorolható.
A főbb (legtöbb szót magába foglaló) gondolatok az alábbiak voltak: “Egy jó tanár tulajdonságai”, “Kompetencia”, “Munka, szakmai továbbképzések”.
Vélhetően befolyásolta a gondolatok születését és alakulását, hogy online eszközök segítségével kelt életre és terjedt a térkép, így nem meglepő, hogy helyet kaptak a web2.0 és online eszközök használatához kapcsolódó feladatok és fogalmak is. Több kérdésben elkülönült az offline és online lehetőségek köre. Örömöt jelent, hogy nem negatív a térkép hangulata, nem jelentek meg politikai szálak, hanem valóban egy hólabda-módszerrel terjesztett ötletroham jelenik meg itt.  A fogalmakat természetesen tovább lehet bővíteni, vagy éppen szűkíteni pl. az információs társadalomban megjelenő pedagógus feladataira és lehetőségeire, de ez már egy következő ötlet 🙂

Az online gondolattérkép címkefelhője 🙂

A web2.0 világában megjelenő pedagógusszereppel – egyik altémájaként – 2012 februárjában két konferencia is foglalkozik majd (IV. Oktatás-Informatikai Konferencia, Digitális Nemzedék Konferencia 2012). Mindkettőre szeretettel várjuk az érdeklődőket!

“Google +”

Ma elkezdtem használni a “Google +” szolgáltatást. (Az első benyomásokról olvasni lehet pl. itt, itt és itt is.)
A design miatt pozitív volt a saját első benyomásom, esztétikus és igényes az oldal kezelőfelülete.

Kedvező jelenség a sokak által reklámozott “körök” rendezhetősége, mert valóban egyszerűen csoportosíthatjuk ismerőseinket. Azonban amikor elkezdtem a “körökbe” sorolást, akkor 85 ismerős után feladtam. Talán türelmetlen voltam, volt fontosabb teendőm is, de mindenképpen úgy gondolom, hogy egy ilyen lehetőségnek akkor van nagy haszna, ha a szolgáltatás elején, és nem utólag kerül bevezetésre. A Gmailben lévő kapcsolataimat (580) nehézkes egyenként körökbe sorolni, de legalábbis nem egy délelőtt műve. 🙂
A kollégák között megoszlanak a vélemények, de este kipróbáltuk azt az egyedi szolgáltatást, amire eddig máshol nem volt lehetőségünk: hárman vettünk részt egy videokonferencián. Ez valóban újszerű élmény volt, és egy idő után érzékelte a program, hogy ki beszél éppen, és annak a videóképe ugrott a beszélgetőablak középső felületére. (Like vagy +1 :))
Mivel a videokonferencia az elején döcögve működött csak ezért többször is kezdeményeztük a “társalgást”, és ezalatt minden egyes próbálkozásunkat mindhármunk Google+ (Facebookból már jól ismert, Twitterhez hasonló :)) falán többször is naplózta a rendszer — ez fölösleges és kicsit körülményes folyamat is egyben. Biztosan több idő kell ahhoz, hogy személyre szabja mindenki a saját + oldalát, ezt talán jó lett volna a használatba vétel előtt egy “beállítások” oldalon áttekinteni…
A kezdeményezést én nagyon jó ötletnek tartom, kényelmes és minőségi megoldást jelent, hogy a felhasználók által legkedveltebb és leggyakrabban használt szolgáltatásoknak egy nagy rendszere legyen, ám ez egyelőre döcögősen megy még.

A nap folyamán, kattintgatás közben azon gondolkodtam, hogy a Facebookot eddig ellenző ismerőseim, akik a Gmailt és a Google szolgáltatásait kedvelték, most tulajdonképpen tudtukon kívül váltak egy közösségi oldal tagjaivá. (Természetesen dönthetünk úgy is, hogy még ezt is ellenezzük, de azt gondolom, hogy a Gmail-felhasználók mindennapi életébe beszivárog majd a rendszer, és többen elkezdik használni, akik ezidáig ellenezték…)

Kíváncsi vagyok, hogy a Fb-profillal nem rendelkezők közül hány új felhasználót szerez magának ezzel a szolgáltatással a Google… Várjuk a statisztikákat és az infografikákat a két rendszer összehasonlításáról.

A Facebook sem késlekedik sokat, talán csak tanul a + mínuszaiból…

Az online viselkedés szabályai

Reményeink szerint a címben szereplő gyűjteményt fogjuk megalkotni kisebb lépésekben a Pedagógia-Online fórumán. Az online viselkedéskultúra kérdésével ma már intézményesített keretek között foglalkozik az e-Etikett, amely ajánlásokat fogalmaz meg a webes kommunikáció, kapcsolattartás, információmegosztás illemtanához fűződően. De létezik-e egy mindannyiunk által elismert és elfogadott illemtan, amelyet “online mindennapjainkban” vagy mindennapjaink online részében 🙂 használunk és betartunk? Szükség van-e ilyen normarendszerre? Vajon a hagyományosnak mondható illemtant ma össze tudnánk-e foglalni egy könyvben, amely mindenki számára követendő példa lehetne? Folytatás