Interakciók változása 2.0

Ebben a bejegyzésben az előző egyfajta folytatása/tükörképe következik. Egy ismerősöm említette a napokban egy közös barátunkról, hogy ő soha semmit nem “posztol” Facebookon. Mindhárman Facebook-tagok vagyunk, és én emlékeztem arra, hogy az említett ismerős bizony elég gyakran tesz közzé információkat. Amikor végighallgattam a gondolatait harmadik közös barátunk online passzivitásáról, végiggondoltam, hogy miért akarja elrejteni X elől azokat az információkat, amiket velem megoszt. Nem jutottam előbbre, nem találtam megoldást a kérdésre. Kis szünet után elmondtam X-nek, hogy vannak olyan lehetőségek Facebookon, amellyel bizonyos információkat egy-egy csoporttal oszthatunk csak meg, és vázoltam ennek előnyeit. X nem ismerte ezt a lehetőséget, de megköszönte, és azt mondta, hogy az első próba az lesz, hogy a közös barát elől elrejti az üzenőfalon legközelebb közzéteendő információkat :D

Vajon mindannyian tudatosan osztjuk meg az információkat, vagy vannak olyan helyzetek, amikor tőlünk távol álló személyek előtt az életünk online kapuját tárva-nyitva hagyjuk?