Egy gondolat foglalkoztat körülbelül egy hete. Majdnem mindennap eszembe jut, amikor a Facebookra gondolok, vagy belépek az oldalra. Az egyik doktori órán a Facebook-kutatás metaforaeredményeit mutattuk be Szilvivel. A Facebookkal kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy “nem jó, mert függővé teszi a gyerekeket, nem mennek ki a szabadba, a gép előtt töltik az idejüket, stb.”. Ennek van alapja, sokan valóban függővé válhatnak a különböző közösségi oldalak használata során (is). Ugyanúgy megjelenik azonban ez a jelenség a szappanoperák hatására, vagy egy számítógépes játék bűvkörében is könnyen kialakulhat. Nem kutatom a függőséget, de egyszer hallottam erről egy előadást Bolognában, és meglepően érdekes adatokat osztott meg velünk egy olasz pszichiáter a függőség jelenségvilágával kapcsolatosan. Visszatérve a doktori órához: az egyik csoporttársunk felvetette, hogy amióta “okostelefonjaink” vannak, azóta nem is kell a négy fal között Facebookozni: tehetjük ezt metrón, kirándulás alatt, hazafelé menet, vagy a focimeccs előtt, a pálya szélén. Egyszóval már nem minden esetben zárja négy fal közé a közösségi oldal a “függőket”. Talán e jelenség eloszlatja majd azt a kételyt/közhelyes kijelentést, hogy az online közösségi oldalak elmagányosítják az embereket… Az okostelefonok és a “felokosított, de alapvetően kedves telefonok” 🙂 világában egyszerűen oszthatunk meg barátainkkal helymeghatározó információkat, rövid állapotjelzéseket, érzelemkifejező gondolatokat. És ezt mind-mind az ismerőseink számára tesszük közzé… Ha magányosak lennénk -olvasó hiányában- nem lenne értelme ezeknek a közléseknek sem.
Facebook és függőség
Hozzászólás