Szorgalmi feladatként a nyelvtanfüzet utolsó lapjára olyan szavakat kellett gyűjteni, amiben az o-o-á magánhangzók találhatóak…
“Kocogás, szorongás, okozás, borozás, horgolás, kotkodács, botorság, szorobán, orgonás, okosság, dobolás, orvosság, zongorás, bodobács, csontkovács, zokogás, orgonál, csotrogány horkolás, BOLDOGSÁG” 🙂
Gábor bácsi volt az iskola egyetlen férfi nevelőtanára. Végtelenül türelmes, csillogó szemű, mosolygós tanítóbácsi volt, aki a napközi foglalkozások idején volt együtt a tanulókkal. Gábor bácsi barkácsolni, faragni, festeni és focizni tanította a diákokat, az “életre nevelte őket” – ahogy ő mondta. A lányokat is.
Marika néni mindennap finomat főzött. Az ebédlőből mindennap ugyanolyan illat áradt, és ha megkérdezték a diákok, hogy Marika néni mit főzött, ő azt felelte: “Finom ebédet.”
Az óvodában a falakon szép, színes képek voltak, a polcokon játékok, az ajtó fölött óra, a padlón növények.
Az alsó tagozatban a falakon az ABC, különböző színű és méretű táblázatok, óra, a szorzótábla, a Himnusz volt felfüggesztve, a padlón növények.
A felső tagozatban a falakon térképek, kronológiák, a Himnusz és a Szózat.
A gimnáziumban a falon egy óra, a címer és házirend.
Egyetemen a falon óra és egy lyuk volt.
Terike néni emberemlékezet óta napközis csoportokban vigyázott a gyerekekre. Mindennap fehér blúzban jött és fekete szövetszoknyában. Segített a házi feladatok megoldásában, színezőt adott, ha már nem volt több megoldandó matekpélda, és délután négy órakor kiosztotta az uzsonnát. Repetázni is lehetett, az első padsor bal oldali asztaláról. Terike néni mindig késő estig maradt az iskolában, mert amikor már minden tanító hazament, ő megvárta a diákok szüleit, akik csak este, későn érkeztek a gyerekekért. Terike néni délután hat óra után énekelt a gyerekeknek. És mindig mosolygott.