Kaposvári konferencia

2011. március 25-én Kaposvárra utaztunk Szilvivel. Ezen a napon rendezték meg az “V. Képzés és Gyakorlat” nemzetközi Neveléstudományi Konferenciát. Az itt bemutatott előadásunk a Facebook-kutatáshoz kapcsolódik, annak egy szeletét tárgyalja. Az előadás egy olyan szekcióba került, amely a dél-dunántúli régió fejlesztésével foglalkozott, így a délelőtt folyamán nehezen találtuk a helyünket. Az előadásunk időpontja előtt sokan kimentek a teremből, és egy nagyobb csoport Y-generációs hallgató jelent meg érdeklődőként 🙂 Az előttünk szóló előadó az e-kereskedelemmel foglalkozott, és nagy szerencsénkre érintette a Facebookot is, illetve utalt arra is, hogy kíváncsian várja az előadásunkat. Még tegnap este csatlakozott a “Facebook-kutatás” csoporthoz a Facebookon. 🙂 A szekciót követően megebédeltünk, majd az ebédet követő workshopban került sor a kérdésekre. Nagyon jól éreztük magunkat, mert releváns kérdéseket tettek fel az érdeklődők, és éreztük, hogy olyan témát érintettünk, amelynek többen kiemelték a fontosságát. Jó ötleteket is kaptunk a jövőre nézve. Folyt. köv. Pécsen 🙂

Arckönyvünk lapjai

Az óév utolsó napjára elkészítettük Tóth-Mózer Szilviával azt a három kérdőívet, amely a Facebook-használat szokásait vizsgálja.

Az első kérdőív a tanulókhoz és hallgatókhoz szól, a második tanárokhoz, oktatókhoz, a harmadik pedig mindenkihez, aki nem tanít és nem tanul hivatásszerűen 🙂

A kérdőívhez Facebook-csoportot is létrehoztunk, amely az alábbi linken érhető el, az újév napjától nyilvános csoportként működik. Bízunk benne, hogy sok érdekes választ kapunk a feltett kérdésekre, és emiatt köszönjük a Kitöltőknek, hogy szánnak 20 percet a kérdések megválaszolására!