A napokban egy beszélgetés arról szólt, hogy a Facebookon is egyre jobban terjednek az értelmetlennek tűnő tartalmak, burjánzanak az önfeltáró állapotmegosztások, a kutyák és macskák megsegítését célzó felhívások. Elgondolkodtam, hogy mi az oka a Facebook – a beszélgetőtársak szavaival élve – wiwesedésének…
A Facebookon az értelmiségi szerep megkívánja, hogy szakmai, hiteles és megbízható tartalmakat, vagy saját, szakmánkhoz, hivatásunkhoz fűződő gondolatokat is megosszunk. Sokan nem is gondolnak arra, hogy az oktatási intézmény falain belül felépített pedagógusképen milyen csorba eshet az online tartalmak közlésekor.
Több hallgatóm mondta már, hogy túl szakmai a Facebook-profilom, és nem engedek betekintést a személyes életembe. Valóban keveset engedek, igyekszem nagyon figyelni arra, hogy megfelelő körökkel megfelelő információkat osszak meg. Természetesen akár pedagógusként is van lehetőségünk arra, hogy magánjellegű tartalmakat is közöljünk, de akkor minden esetben érdemes többször is végiggondolni, hogy kikhez fog eljutni az üzenetünk, és az milyen hatással lesz a befogadókra.

A TanárBlog egyik bejegyzése egy webes naplóról szól. Ellátogattam az oldalra, ahol ezt a felhívást láttam:

Lehetséges, hogy akik túl sok önfeltáró, személyes bejegyzést osztanak meg publikusan, számukra ezt a szolgáltatást lenne célszerűbb használni…