Andragógia BA-képzés, levelező képzés

Ma ismét olyan szombat volt, amikor tanítottam. Ebéd után kezdődött az óra, és 5-ig tartott. A konnektivizmussal is foglalkoztunk, illetve azt követően a címkefelhőkkel és az online eseményszervezéssel. A konnektivizmus kapcsán szóba került a “podcast” fogalma is. Nagyon szeretem ebben a csoportban, hogy a legtöbb ismeretlen fogalomra rákérdeznek, nem hagyják szó nélkül, hogy lelkesen meséljek tovább a “saját szórakoztatásomra”. A podcast kapcsán ajánlottam Ollé János felvételeit, amelyre a hallgatók nagy része azt mondta, hogy nagyon jó ötletnek tartják ezt a tudásmegosztó lehetőséget, és kár, hogy nem él ezzel több oktató az egyetemen. Ahogyan a fogalmak tisztázása után kitértünk a félévi követelményekre (igazából csak ismételtük azokat), úgy sok hallgató feszült és elzárkózó lett, de igyekeztem megtalálni az érzékeny egyensúlyt… A gyakorlatokat kiegészítve türelmesen elmagyaráztam, hogy az itt tanultak miért hasznosak, majd többen láthatóan éles fordulatot vettek, és hangsúlyozni kezdték, hogy sajnálják, hogy a csak diploma előtt 2 hónappal találkoznak ezekkel a lehetőségekkel… 🙂

2010/2011 tavaszi félév

Egy hét múlva ilyenkor 12 óra választ el az első tavaszi óráktól 🙂 A most következő félévben tanítom az egyik kedvenc tárgyamat (Modern eszközök a pedagógiában) nappali csoportoknak. Az eddigi 6 félév során erre egy félévben volt csak példa, a többi alkalommal levelező képzésben tanítottam a tárgyat. Nagy kíváncsisággal várom a hallgatókkal való első találkozást, és azt, hogy mit várnak a félévtől és a kurzustól a cím alapján. A levelező csoportok tagjai néha irigykednek a nappalis csoportokra, hiszen “nekik több idejük van megérteni ezt a sok érdekességet”. 🙂 Folytatás