Ma elkezdtem használni a “Google +” szolgáltatást. (Az első benyomásokról olvasni lehet pl. itt, itt és itt is.)
A design miatt pozitív volt a saját első benyomásom, esztétikus és igényes az oldal kezelőfelülete.
Kedvező jelenség a sokak által reklámozott “körök” rendezhetősége, mert valóban egyszerűen csoportosíthatjuk ismerőseinket. Azonban amikor elkezdtem a “körökbe” sorolást, akkor 85 ismerős után feladtam. Talán türelmetlen voltam, volt fontosabb teendőm is, de mindenképpen úgy gondolom, hogy egy ilyen lehetőségnek akkor van nagy haszna, ha a szolgáltatás elején, és nem utólag kerül bevezetésre. A Gmailben lévő kapcsolataimat (580) nehézkes egyenként körökbe sorolni, de legalábbis nem egy délelőtt műve. 🙂
A kollégák között megoszlanak a vélemények, de este kipróbáltuk azt az egyedi szolgáltatást, amire eddig máshol nem volt lehetőségünk: hárman vettünk részt egy videokonferencián. Ez valóban újszerű élmény volt, és egy idő után érzékelte a program, hogy ki beszél éppen, és annak a videóképe ugrott a beszélgetőablak középső felületére. (Like vagy +1 :))
Mivel a videokonferencia az elején döcögve működött csak ezért többször is kezdeményeztük a “társalgást”, és ezalatt minden egyes próbálkozásunkat mindhármunk Google+ (Facebookból már jól ismert, Twitterhez hasonló :)) falán többször is naplózta a rendszer — ez fölösleges és kicsit körülményes folyamat is egyben. Biztosan több idő kell ahhoz, hogy személyre szabja mindenki a saját + oldalát, ezt talán jó lett volna a használatba vétel előtt egy “beállítások” oldalon áttekinteni…
A kezdeményezést én nagyon jó ötletnek tartom, kényelmes és minőségi megoldást jelent, hogy a felhasználók által legkedveltebb és leggyakrabban használt szolgáltatásoknak egy nagy rendszere legyen, ám ez egyelőre döcögősen megy még.
A nap folyamán, kattintgatás közben azon gondolkodtam, hogy a Facebookot eddig ellenző ismerőseim, akik a Gmailt és a Google szolgáltatásait kedvelték, most tulajdonképpen tudtukon kívül váltak egy közösségi oldal tagjaivá. (Természetesen dönthetünk úgy is, hogy még ezt is ellenezzük, de azt gondolom, hogy a Gmail-felhasználók mindennapi életébe beszivárog majd a rendszer, és többen elkezdik használni, akik ezidáig ellenezték…)
Kíváncsi vagyok, hogy a Fb-profillal nem rendelkezők közül hány új felhasználót szerez magának ezzel a szolgáltatással a Google… Várjuk a statisztikákat és az infografikákat a két rendszer összehasonlításáról.
A Facebook sem késlekedik sokat, talán csak tanul a + mínuszaiból…