Minitréning pedagógusoknak

A héten egy pedagógusoknak szóló IKT-s minitréning megtartására kértek fel. A web2.0 világáról, a diákok és a pedagógusok átalakuló szerepeiről és feladatairól, valamint az IKT-s eszközök gyakorlati használatáról szólt a másfél órás képzés. A délutáni műhelyre összesen 36 pedagógus jelentkezett, az IKT-s szekcióban 16 tanár vett részt. (A másik csoport egy kistérségi intézmény egyik jó gyakorlatát ismerte meg.) Az én csoportom számára összesen 4 számítógép volt, így kiscsoportban dolgoztunk. Prezit készítettem, amivel az első fél órában az elméleti kérdéseket jártuk körbe, illetve számos, tanítási és tanulási folyamatot jól támogató web2.0-ás alkalmazást soroltam fel. Egy továbbképzésen (az eddigi tapasztalat alapján) fontos, hogy -ha csak fél percig is- minden résztvevővel egy kicsit “egy hullámhosszra” kerüljön a képzést vezető. Ekkor fel lehet térképezni a tekintetek/testtartás/metakommunikáció alapján, hogy ki hogyan fog viselkedni, milyen hozzállással közelít a képzés témájához. Voltak és mindig vannak teljesen elzárkózó kollégák, akiket nehéz meggyőzni, és még nehezebb ezt 1,5 óra alatt megtenni. Talán nem is cél. Voltak olyan pedagógusok, akik egy-két alkalmazást ismertek csak a bemutatott lehetőségek közül, volt viszont olyan is, aki azt mondta, hogy ezek közül bizonyos alkalmazások a diákok számára már “gagyik”. Érdekesek a különböző átmenetek és végletek, amelyek ilyenkor előkerülnek.
Ez volt a prezi.

Tartalommegosztás2.0

Ahogy a korábbi bejegyzésben már szó volt róla, ebben a félévben az elsőéves, pedagógia szakos hallgatók egyik feladata, hogy a szorgalmi időszak alatt minden héten 1-1 témát járjanak körül. A blog egyelőre zárt, a bejegyzéseket olvasni csak az írók tudják. Az első hét témája: “Digitális generációk, információs társadalom.” Megszülettek az első bejegyzések, és oktatóként, Szilvivel ezeket a bejegyzéseket kommenteljük is folyamatosan. Sok munkát jelent ez, de nagyon érdekes olvasva követni, hogy a hallgatóknak milyen gondolatai vannak a heti előadás témájához kapcsolódóan.

Ugyanebben a körben, a hallgatókat egyetlen közös Google dokumentumhoz rendeltük hozzá, ahol az órán (gépteremben) jegyzetelhetnek a bemutatott előadásokhoz, kérdésekhez, gondolatokhoz kapcsolódóan. Ez egy egészen új és érdekes módszertani megoldás. A közös jegyzetet útjára indítva oktatóként talán nem engedhetjük meg magunknak, hogy a jegyzetben hibák, félreértések maradjanak. Mondhatjuk azt is, hogy a félév során közösen készítjük a jegyzetet a hallgatókkal: ők leírják a vázlatpontokat, gondolatokat, mi pedig -szükség esetén- az órákat követően megjegyzésekkel látjuk el a szöveget. Az első ilyen megjegyzés beszúrásakor felmerült a kérdés, hogy vajon hány félreértés és tévedés kerül bevésésre egy-egy jegyzetfüzetbe, és vajon vállalható-e, hogy ezek a félreértések az online jegyzetben minden esetben javításra kerüljenek?

BeIKTatás – tanárképzés2.0

Szeptember 15-én először adtam elő a “MeetOff: Web és oktatás – e-learning és társai” rendezvényén. A kollégáim közül előadott Ollé János is, és ott volt Tóth-Mózer Szilvia, akivel együtt készítettük az előadást. (Végül én mutattam be a prezit, az idő rövidsége miatt.) A mostani előadás egy belvárosi kávézóban volt, az ötletet remeknek tartom. Jó volt kicsit kötetlenebbül, sok ismerős ember előtt mégis szakmai kérdésekről beszélni. Szokatlan volt az eddigi gyakorlathoz képest, hogy legfeljebb 10 perces előadással kellett készülni, és az nekem még furcsább volt, hogy végül nem kérdeztek a közönség tagjai közül. Talán fáradtak voltak, talán egyértelmű volt az előadás, talán nem vetődtek fel kérdések, vagy talán túl sok is felmerült…. :)
Érdekes, hogy korábban, 2-3 éve még az jelentett nyugalmat, ha az előadás után nem tettek fel kérdéseket, ma pedig már tudom, hogy egy jó előadás után kérdeznek. Az előadás után végül mégis kicsit tovább ott maradtam, összeismerkedtem a GeoGebra munkatársaival, illetve egy BTK-s kollégának javasoltam tartalomkezelő és virtuális tanulási környezet kialakítására alkalmas rendszereket, miközben elhangzott 1-2 kérdés is, illetve a jövőre mutató együttműködés lehetősége is felmerült. Összességében nagyon jó élmény volt ez az összejövetel, köszönjük a főszervezőknek, Habók Lillának és Mázsás Istvánnak! :)

Magabiztosság és mosoly az “IKT órán”

A bejegyzést a tanárblogon megjelent némileg negatív hangvételű poszt ihlette. (Miközben a  Facebook-kutatás 2011-ről írunk egy összefoglalót, kerestünk olyan cikkeket, amelyek kifejezetten a Facebook-fóbiáról szólnak, írnak. Nem nehéz ezekre rátalálni, hiszen – ahogyan Szilvi is írta -, a Facebook “az imádnivaló bűnbak”…  A Facebook-fóbiát erősítő cikkek mellett kíváncsian és meglepődve olvastam végig a tanárblog legújabb bejegyzését, és úgy érzem, hogy több olyan gondolat megfogalmazódott az olvasás közben, amely nem egyezik az ott leírtakkal.)

Az egyetemen, a tanári MA képzés keretein belül évek óta tanítjuk a “Modern eszközök a pedagógiában” című tárgy során az IKT-eszközök felhasználását, illetve az oktatási folyamat támogatására minden kollégámmal nagy egyetértésben, előszeretettel használunk web2.0-ás, IKT-s eszközöket, támogató lehetőségeket. Az említett tárgyat nappali és levelező képzés keretében is tanítjuk, és minden félévben egyértelműen azt tapasztaljuk, hogy a levelezős hallgatók esetében egészen más tanári attitűdre van szükség ahhoz, hogy a hallgatók ne “féljenek és reszkessenek” az órákon. Személyes tapasztalat alapján azt gondolom, hogy a befektetett energia, a türelem, a gyors és segítő tanári válaszok abban erősítik a hallgatókat, hogy a félév során megismert eszközök használatával magabiztosan és hatékonyan (mosolygósan) tudjanak dolgozni.

Természetes jelenség, ha az interaktív táblát az óráig nem ismerő digitális bevándorlók eleinte nem mozognak otthonosan a nagy, “világra nyíló ablak” előtt, de ez nem jelenti azt, hogy reménytelen és félelmet keltő helyzetek sokasága követi majd egymást a foglalkozások során. Az egyetemen, a pedagógiai, pszichológiai és bölcsész szakos tárgyak során is kiemelten fontos, hogy az IKT-használatot, és a web2.0 bevonásával a szemléletet is alakítsuk, formáljuk a leendő pedagógusnemzedékben. (Jó gyakorlatra példa, hogy az ELTE BTK Szakmódszertani Központ kifejezetten az interaktív tábla módszertanával foglalkozik az egyetemi tanegységek oktatásához kapcsolódóan. )

A félév elején, a tematika ismertetése során a digitális bennszülöttek (utalva a netgenerációs kifejezésre) érdeklődve hallgatják az elkészítendő feladatokat és a megismerésre szánt alkalmazásokat, és minden csoportban, a bemutatkozást követően kialakul egy olyan közös pont, amely a csoporttagok számára megfelelő fogódzót adhat.

Az IKT-használat során, a technikai részletek mellett -oktatóként- egy sokkal fontosabb kérdés foglalkoztat a tervezés és megvalósítás idején. Tanárszakos tanegység esetében a módszertani kérdések éppen annyira hangsúlyosak a feladatok kidolgozásakor, mint az a kérdés, hogy “hogyan és hol kell bekapcsolni az interaktív táblát”.  A technikai jártasság és esetleges hiányosságok gyorsan leküzdhetőek, azonban a módszertani támogatás és a megfelelő segítő lehetőségek megtalálása, az önálló, önfejlesztő és élethosszig tartó tanulás igénye már nem sajátítható el egyetlen óra keretében. Elegendő arra a jelenségre gondolnunk, hogy a legnagyobb közösségi oldalon a tanárok is közzétesznek fényképeket, bejegyzéseket – vagyis a technikai nehézségeket könnyen leküzdik -, azonban sokkal ritkább esetben hoznak létre valóban oktatási vagy nevelési helyzethez kötődő csoportokat, alkalmazásokat, eseményeket a diákjaik számára.

A legtöbb oktatási és nevelési folyamatra kedvezően ható alkalmazás vagy program technikai információt és támogatást ad, azonban módszertani fogódzót kevesebb esetben kínál. Az egyetemi képzés mellett tanítottam külföldi hallgatókat IKT-s eszközök felhasználásával, illetve tanítottam a közoktatásban is. Természetes jelenség, hogy ezeken a területeken más-más kompetenciákra, ismeretekre és módszerekre is szükség van, azonban nem gondolom azt, hogy amennyiben leendő pedagógusjelölteknek tanítjuk ezeket az ismereteket, úgy figyelmen kívül hagyjuk, hogy a gyakorlatba ez hogyan ültethető át hatékonyan akkor, amikor ők kerülnek az interaktív tábla mellé tanárként.

Pedagógusoknak szóló továbbképzéseken és tanárokkal készített interjúk, beszélgetések során egyértelműen az az igény körvonalazódik a tanárok részéről, hogy kapjanak minél több olyan módszertani támogatást, amely nem csak leírja, hogy egy adott program mire és hogyan alkalmazható, hanem konkrét ötletekkel segíti őket abban, hogy a választani kívánt szoftver, oldal miképpen támogathatja a mindennapi munkájukat.

Az OFI oldalán elérhetőek azok a digitális formában is megjelent kiadványok, amelyek IKT-s óravázlatokat, tematikus terveket, foglalkozásokat tartalmaznak, vagy éppen a közoktatás jó IKT-s gyakorlatait mutatják be. Az OFI kiadványaihoz hasonlóan, az Educatio “IKT Műhely” kiadványa is hasonlóképpen támogatja az érdeklődő pedagógusokat.

Azt gondolom, hogy az első terület, amely erős alapokat kíván, az a módszertan. Amikor a pedagógusok értik és tudják, hogy pedagógiailag hogyan és miért lehet hatékony segítség az online gondolattérkép, a szakmai blog, a személyes vagy iskolai közösségnek szánt weboldal, a tartalomkezelő rendszer, akkor belső motiváció alapján, félelem és reszketés nélkül, egy kis kitartással el fogják sajátítani azt is, hogy melyik alkalmazást, programot, eszközt hol tudják bekapcsolni, hiszen tudni fogják, hogy melyik lehetőség hogyan és miért jelenthet hatékony támogatást a mindennapi pedagógiai munka során.

A lájkolás lélektana

Régóta megvan ez a cím piszkozatként a fejemben. Sokmindent értek alatta, de most arra térek ki, hogy vajon kik és miért lájkolják az ember bejegyzéseit. Lehet, hogy nem szerencsés a lájkolás mögött lélektani hatásokat keresni, de én – a tapasztalataim alapján – mégis úgy látom, hogy a lájkolás az ismerősök körében nem csupán tetszésnyilvánítást jelenthet, hanem egyfajta játszma része is lehet.

A Facebookon nyáron (és egy ideje) aktívabban teszek közzé bejegyzéseket, linkeket, képeket, és azt látom, hogy vannak állandó lájkolók, akiknek majdnem mindegy, hogy mit teszek közzé, mindig az első (vagy az összes) lájkoló között vannak. :) Az ő hozzáállásukat még nem értem, hiszen ez vagy azt jelenti, hogy mindent jónak ítélnek, amit én megosztok (még ez is lehet :D ), vagy más szándék húzódik meg a tetszésnyilvánítás kifejezése mögött. (Instantlájk)

Vannak olyanok, akik akkor lájkolnak, ha én is lájkolom az ő bejegyzéseiket (ezt egészen jól meg lehet figyelni), kicsit olyan érzés ez, mint amikor a hallgatók közül mindig van 1-2, akik az összes kérdésemre válaszolnak, hogy ne érezzem rosszul magamat. (Könyörlájk)

Vannak olyan ismerőseim, akik érezhetően megválogatják azokat a tartalmakat, amelyekre tetszésüket nyilvánítják, és azt gondolom, hogy ez a legobjektívebb viszonyulás. (Objektív lájk)

Van egy olyan csoport, akik a hierarchikus viszonyokban (pl. kolléga, főnök, tanár) egy-egy szerephez kötik azt, hogy kiknek a tartalmait kedvelik… Ebben az esetben tehát nem a tartalomhoz kötődő tetszésnyilvánításról van szó, hanem a személyhez fűződő kapcsolatról… (Szubjektív lájk)

A különböző blogokon is egyre gyakrabban található beépített like-gomb. Vannak olyan blogírók, akik a bejegyzéseik linkjét Facebookon is megosztják. Ilyenkor többször az figyelhető meg, hogy a Fb-on közzétett linkek több lájkot kapnak, mint maguk a bejegyzések a blogon/hírportálon. Vajon a Fb-on lájkolók ilyenkor végigolvassák, hogy mi tetszett nekik? (Látszatlájk)

Vannak olyanok, akik a saját bejegyzéseiket is lájkolják néha :) (Biztatólájk)

Vannak olyan kezdeményezések, amik a lájkok száma után nyereményeket sorsolnak ki. (Kötelezőlájk)

És végül egy kiemelten érdekes jelenség, amikor például valaki megházasodik, vagy kisgyermekük születik. Sok esetben a képeket lájkolják, de kevesebben írnak köszöntőt, gratulációt a Facebookon a képek/albumok alá. Ennek vajon mi az oka? Írnak máshova? Vagy kényelmesebb csak egy gombra rákattintani? Vagy valóban csak tetszik nekik a kép, de nem gondolnak semmit, amit szívesen megírnának? :) (Kényelemlájk)

Amikor ezeket végiggondoltam, akkor arra jutottam, hogy ezek után talán (!) néha (!) én is meggondolom, hogy lájkoljak-e bizonyos tartalmakat.

Jó lenne kifejezetten erről a kérdésről olvasni tanulmányokat. :)

Kapcsolódó írások:

És, akkor stílusosan, a bejegyzés like-gombja :)