IV. Oktatás-Informatikai Konferencia

2012. február 3-4. A IV. Oktatás-Informatikai Konferencia két napja az ELTE PPK-n.
A két nap gyorsan elszaladt, pénteken, a plenáris előadásokat követően egyszer csak azt láttam,  hogy háromnegyed öt van 🙂 Számos érdekes szakmai diskurzust hallottam, kutatási beszámolókat, innovatív projektötleteket, és új kezdeményezéseket ismertem meg.

A kiemelkedő előadások közül is kiemelve néhányat 🙂 – az általam offline követett előadások  (online még nem pótoltam mindet) közül – megemlítem az előadó stílusa és az előadás témája miatt Gáspár Attila: Infografikák az oktatás és oktatáskutatás szolgálatában c. bemutatóját. Jó volt hallani azt az elköteleződést és szakmai rajongást, melyet Attila az OFI Infografikáival kapcsolatban tanúsított. Azt gondolom, hogy az előadást hallgatók közül mindenki kedvet kapott az infografikák szerkesztéséhez. 🙂

Elfogultság nélkül nehéz az előadásokról írni, de mindenképpen megemlítem kollégáim Second Life előadásait (Szabó Mónika, Virányi Anita: Oktatás és közösség virtuális környezetben – Virtuális Tréning módszertani tapasztalatok; Ollé János: Térészlelés virtuális és integrált valós-virtuális oktatási környezetben). Ezek a bemutatók újszerű, itthon keveset kutatott területet mutattak be az érdeklődők számára.

Nagyon tetszett és szakmailag követendő példának tartom Molnár Gyöngyvér plenáris előadását (Számítógépes játékokba ágyazott innovatív mérés-értékelési technológiák), mert innovatív, érdekes, tudományos előadást hallottunk.

És ha továbbiakat is lehet említeni (nehéz helyzetben van a zsűri :)), akkor Kristóf Zsolt:  Felsőoktatásban alkalmazott Sloodle eszközrendszer használati tapasztalatai – Egy saját eszköz bemutatása c. elődására szavaznék.

Magával ragadott szombat reggel Turcsányi Márta: MAR az ELTE IK-n is c. 40 perces plenáris előadása. Márta előadásában az ELTE IK digitális szőlőfürtjéből csipegethettünk. 🙂

Az előadások utólag is megtekinthetőek online, illetve pihenésképpen, a vizuális élmény kedvéért álljon itt a két nap online fényképalbuma.

A szombati napon két előadás keretében a pedagógusszerepet és pedagógusképet jártam körül egy elméleti és egy gyakorlati előadás keretében.

A következő hétvége programja: Digitális Nemzedék Konferencia. Nagy izgalommal nézünk elébe! 🙂

 

A digitális nemzedék tanulási stratégiája és tanulási környezete az iskolában és online közösségi felületeken

A XI. ONK-n egy szimpózium keretében a digitális generáció tanulási stratégiájával foglalkoztunk.

A szimpózium összefoglalója:
Prensky 2001-ben definiált „digitális bennszülött” fogalma egy évtizede komoly és gyakran félelemmel teli várakozással tölti el a fiatalabb generációk nevelésben és oktatásában érdekelt szülőket, illetve pedagógusokat. A digitális nemzedékek sajátosságainak leírása különösen az elmúlt néhány évben erősödött fel, és ennek következtében már nem csak spekulatív (Bessenyei, 2008, 2010; Szabados, 2009), hanem megfigyeléseken és méréseken alapuló elméletek is születtek (Csepeli és Prazsák, 2010; Fehér és Hornyák, 2011). A „digitális bennszülött” tanuló elméletileg aktív és produktív médiahasználó, gyors visszacsatolásokkal teli és információgazdag környezetben érzi jól magát, ami a legtöbb esetben alkalmazások párhuzamos használatában, vagy népszerű közösségi felületeken való állandó jelenlétben mutatkozik meg. A „digitális nemzedék” sajátosságai és vélt produktivitása lényegesen szerényebb, mint amire az első elképzelések alapján számítani lehetett volna. Az extenzív típusú felhasználók aránya a fiatal felnőttek körében nagyobb, mint azoknál, akik kezdettől fogva a hálózat és média világában nőttek fel. A rendelkezésre álló technika és online eszközök használata gyakran inproduktív, a web 2.0 alkalmazások használata meglepően alacsony.Kutatásunk célja a „digitális nemzedék” tanulási sajátosságainak, tanuláshoz kapcsolható eszközhasználatának és online környezetben való viselkedésének, attitűdjeinek és szerepértelmezéseinek a vizsgálata. Ha a „digitális nemzedék” információszerzési és feldolgozási sajátosságai jelentősen különböznek a korábban született tanulóktól, akkor az egyes nemzedékek tanulási stratégiái között is eltéréseket kellene tapasztalnunk. Célszerű megvizsgálnunk, hogy az online felületek milyen szerepet töltenek be a tanulásban, illetve a tudatos IKT eszközhasználatra és tanulási önszabályozásra építve hogyan értelmezhetjük az „online tanulás” fogalmát? Aktuális kérdés, hogy a népszerű közösségi oldalak megfelelő tanulói szerepértelmezéssel, az iskolán kívüli hétköznapok online közösségformálására építve ideális tanulási környezetnek bizonyulnak-e vagy sem? El kell fogadnunk, hogy a tanári szerep értelmezése nem korlátozódhat osztálytermi környezetre és szükséges a tanórán kívüli tevékenységek körébe bevonni a közösségi felületek világát is, amennyiben az osztálytermi környezetben is bonyolult tanár-diák szerep megnyugtatóan definiálható.
A kutatás során 2004-ben, 2007-ben és 2011-ben elvégzett tanulási stratégia vizsgálatokra, illetve digitális és online eszközhasználati szokásokkal kapcsolatos mérésre (N=298, N=266, illetve N=237) és egy 2011-ben indított, online közösségi felülethasználat tanulási és oktatási lehetőségeire fókuszáló felmérésre építettünk (N=1505).
A szimpózium előadásai arra keresik a választ, hogy a „digitális nemzedék” sajátosságainak az elemzése segít-e kilépnünk a velük kapcsolatban várható csalódások előszobájából?

A szimpózium podcastje itt érhető el.

ONK-ra készülve

Készülődünk a XI. ONK-ra, amely 2011. november 3-5-ig kerül megrendezésre, ez alkalommal Budapesten. Négyen (János, Adrienn, Szilvi és én) egy szimpózium (A digitális nemzedék tanulási stratégiája és tanulási környezete az iskolában és online közösségi felületeken) keretében fogunk előadni, és a szimpózium második része a 2011-ben indult “Facebook-kutatás 2011” eredményeit fogja bemutatni. Ezt záró előadásnak tekintjük a témával kapcsolatban, és már új kutatásokat tervezgetünk.  Kíváncsian várom a háromnapos programsorozat előadásait, a szakmai diskurzusokat, az érdekes kutatási eredményeket.