“Google +”

Ma elkezdtem használni a “Google +” szolgáltatást. (Az első benyomásokról olvasni lehet pl. itt, itt és itt is.)
A design miatt pozitív volt a saját első benyomásom, esztétikus és igényes az oldal kezelőfelülete.

Kedvező jelenség a sokak által reklámozott “körök” rendezhetősége, mert valóban egyszerűen csoportosíthatjuk ismerőseinket. Azonban amikor elkezdtem a “körökbe” sorolást, akkor 85 ismerős után feladtam. Talán türelmetlen voltam, volt fontosabb teendőm is, de mindenképpen úgy gondolom, hogy egy ilyen lehetőségnek akkor van nagy haszna, ha a szolgáltatás elején, és nem utólag kerül bevezetésre. A Gmailben lévő kapcsolataimat (580) nehézkes egyenként körökbe sorolni, de legalábbis nem egy délelőtt műve. 🙂
A kollégák között megoszlanak a vélemények, de este kipróbáltuk azt az egyedi szolgáltatást, amire eddig máshol nem volt lehetőségünk: hárman vettünk részt egy videokonferencián. Ez valóban újszerű élmény volt, és egy idő után érzékelte a program, hogy ki beszél éppen, és annak a videóképe ugrott a beszélgetőablak középső felületére. (Like vagy +1 :))
Mivel a videokonferencia az elején döcögve működött csak ezért többször is kezdeményeztük a “társalgást”, és ezalatt minden egyes próbálkozásunkat mindhármunk Google+ (Facebookból már jól ismert, Twitterhez hasonló :)) falán többször is naplózta a rendszer — ez fölösleges és kicsit körülményes folyamat is egyben. Biztosan több idő kell ahhoz, hogy személyre szabja mindenki a saját + oldalát, ezt talán jó lett volna a használatba vétel előtt egy “beállítások” oldalon áttekinteni…
A kezdeményezést én nagyon jó ötletnek tartom, kényelmes és minőségi megoldást jelent, hogy a felhasználók által legkedveltebb és leggyakrabban használt szolgáltatásoknak egy nagy rendszere legyen, ám ez egyelőre döcögősen megy még.

A nap folyamán, kattintgatás közben azon gondolkodtam, hogy a Facebookot eddig ellenző ismerőseim, akik a Gmailt és a Google szolgáltatásait kedvelték, most tulajdonképpen tudtukon kívül váltak egy közösségi oldal tagjaivá. (Természetesen dönthetünk úgy is, hogy még ezt is ellenezzük, de azt gondolom, hogy a Gmail-felhasználók mindennapi életébe beszivárog majd a rendszer, és többen elkezdik használni, akik ezidáig ellenezték…)

Kíváncsi vagyok, hogy a Fb-profillal nem rendelkezők közül hány új felhasználót szerez magának ezzel a szolgáltatással a Google… Várjuk a statisztikákat és az infografikákat a két rendszer összehasonlításáról.

A Facebook sem késlekedik sokat, talán csak tanul a + mínuszaiból…

Interakciók változása 2.0

Ebben a bejegyzésben az előző egyfajta folytatása/tükörképe következik. Egy ismerősöm említette a napokban egy közös barátunkról, hogy ő soha semmit nem “posztol” Facebookon. Mindhárman Facebook-tagok vagyunk, és én emlékeztem arra, hogy az említett ismerős bizony elég gyakran tesz közzé információkat. Amikor végighallgattam a gondolatait harmadik közös barátunk online passzivitásáról, végiggondoltam, hogy miért akarja elrejteni X elől azokat az információkat, amiket velem megoszt. Nem jutottam előbbre, nem találtam megoldást a kérdésre. Kis szünet után elmondtam X-nek, hogy vannak olyan lehetőségek Facebookon, amellyel bizonyos információkat egy-egy csoporttal oszthatunk csak meg, és vázoltam ennek előnyeit. X nem ismerte ezt a lehetőséget, de megköszönte, és azt mondta, hogy az első próba az lesz, hogy a közös barát elől elrejti az üzenőfalon legközelebb közzéteendő információkat 😀

Vajon mindannyian tudatosan osztjuk meg az információkat, vagy vannak olyan helyzetek, amikor tőlünk távol álló személyek előtt az életünk online kapuját tárva-nyitva hagyjuk?

Változó interakciók

Több szempontból is érdekes élmény volt elkezdeni foursquare-t használni. Részletezem azt a legfontosabb jelenséget, amely nem a technológiához áll közelebb. Amióta használom az alkalmazást (10 napja), két alkalommal is jártam a Művészetek Palotájában. Nagyon szeretem a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem koncertjeit, utánozhatatlan hangulatuk van, és eddig minden előadás maradandó élményt jelentett. Ugyanígy a Fesztivál Színház előadásai is, sok kellemes kikapcsolódást adtak 🙂 A lényeg ebből, hogy gyakran járok, és jártam ide a foursquare használata előtt is. A helymeghatározó szolgáltatások tálcán kínálják a különböző közösségi oldalakon való információmegosztást, és ezzel a lehetőséggel sokan élnek is. Ebből kifolyólag ismerőseink követni tudják, hogy mikor hol jártunk, és a bejelentkezést követő első találkozásnál már nem azt fogják megkérdezni, hogy hol jártunk szerda este, hanem azt, hogy milyen volt az előadás.

Az én esetemben többen megkérdezték, hogy mi az oka annak, hogy az utóbbi időben ilyen sokat járok a Művészetek Palotájába. Mosolyogva válaszoltam, hogy eddig is jártam elég gyakran, csak ők nem tudtak róla 🙂

Andragógia BA-képzés, levelező képzés

Ma ismét olyan szombat volt, amikor tanítottam. Ebéd után kezdődött az óra, és 5-ig tartott. A konnektivizmussal is foglalkoztunk, illetve azt követően a címkefelhőkkel és az online eseményszervezéssel. A konnektivizmus kapcsán szóba került a “podcast” fogalma is. Nagyon szeretem ebben a csoportban, hogy a legtöbb ismeretlen fogalomra rákérdeznek, nem hagyják szó nélkül, hogy lelkesen meséljek tovább a “saját szórakoztatásomra”. A podcast kapcsán ajánlottam Ollé János felvételeit, amelyre a hallgatók nagy része azt mondta, hogy nagyon jó ötletnek tartják ezt a tudásmegosztó lehetőséget, és kár, hogy nem él ezzel több oktató az egyetemen. Ahogyan a fogalmak tisztázása után kitértünk a félévi követelményekre (igazából csak ismételtük azokat), úgy sok hallgató feszült és elzárkózó lett, de igyekeztem megtalálni az érzékeny egyensúlyt… A gyakorlatokat kiegészítve türelmesen elmagyaráztam, hogy az itt tanultak miért hasznosak, majd többen láthatóan éles fordulatot vettek, és hangsúlyozni kezdték, hogy sajnálják, hogy a csak diploma előtt 2 hónappal találkoznak ezekkel a lehetőségekkel… 🙂